harminchatodik fejezet
Gabe kiszállt a kocsiból a Lexington sugárúton álló kis épület előtt, melyben Charles Willis irodája volt. Ökölbe szorult a keze, amikor a bejárathoz ért.
Charles irodája az első emeleten volt, egy másik céggel osztozott a helyiségen, mert csak ritkán fordult meg New Yorkban. Multinacionális ingatlanfejlesztő vállalatának a világ számos pontján volt érdekeltsége, de Gabe tudta, hogy soha többé nem fog megbízást adni neki. Ha nem számított volna neki, hogy Charles cége rengeteg embernek ad munkát, gondolkodás nélkül tönkreteszi az egészet.
Egyben biztos volt: soha többé nem fog sem üzleti, sem személyes kapcsolatba kerülni a rohadékkal.
Elviharzott a döbbent recepciós mellett, és hatalmas csattanással kivágta Charles irodájának ajtaját. Charles meghökkenten nézett fel az íróasztala mögül, és átsuhant az arcán a félelem árnyéka, de felállt, és nyugalmat tettetve rábámult.
– Gabe! – köszöntötte szívélyes hangon.
– Mit tehetek érted?
Gabe becsapta maga mögött az ajtót, és fenyegetően elindult feléje. A szeme szikrákat szórt, és le sem vette róla a tekintetét, amitől Charles feszengeni kezdett.
– Rábasztál, Charles! Hozzányúltál ahhoz, ami az enyém. Kezet emeltél rá. Fájdalmat okoztál neki. Megfélemlítetted. Megfenyegetted – sorolta a foga között szűrve a szavakat.
Charles próbált úrrá lenni nyilvánvaló pánikján, és arrogánsan megrándította a vállát.
– Csak egy kis kurva. Miért zavar ez téged? Gabe dühödten rávetette magát, és hátrahúzta az öklét, hogy lesújtson. Teljes erőből szájba vágta Charlest, aki azon nyomban elterült az asztala mögött a földön. Amikor a szájához kapott, a keze csupa vér volt.
– Feljelentelek testi sértésért! – üvöltötte reszketve.
– Nem sétálhatsz be ide és üthetsz meg csak úgy!
– Te kibaszott kis szardarab! Szerencséd, hogy nem fojtalak meg puszta kézzel – sziszegte Gabe.
– Ha még egyszer az életben csak ránézel Miára, tönkreteszlek! Nem marad semmid, se hiteled, se pénzed, se megbízásaid, az égvilágon semmid! Charles arca elsápadt a rémülettől.
– Nyilvánosságra hozom azokat a képeket! – fenyegette dadogva, mintha részeg lenne.
Gabe elhallgatott, az orrlyukai kitágultak a dühtől.
– Tedd meg, Charles, és megvádollak nemi erőszakkal. Pontosan ezt akartad tenni vele, és azok a fotók bizonyítják. Leszarom, hogy milyen következményekkel jár ez rám vagy a jó híremre. De nem tűröm, hogy te, vagy bárki más megalázza Miát. Ki foglak csinálni, és a következő éveket börtönben fogod tölteni, a cellatársad köcsögjeként. Ha nem hiszel nekem, csak tégy próbára. Olyan fenyegető és eltökélt volt a hangja, hogy Charles bolond lett volna kételkedni benne. Elfehéredett, és látszott rajta, hogy belátta, semmi esélye.
– Az utolsó centemet is arra fogom költeni, hogy elveszítsd mindenedet – folytatta.
– Rengeteg kapcsolatom van. Sok embernek tettem szívességet, és ez remek alkalom lenne, hogy viszonozzák. Charles úgy nézett ki, mint aki mindjárt elájul. Megpróbált lábra állni, de megszédült, és visszarogyott a földre.
– Sajnálom – buggyant ki belőle.
– Kétségbe voltam esve. Tudtam, hogy nem adod nekem a megbízást azok után, ami történt. De szükségem van arra a projektre, Gabe! Muszáj megkapnom!
Gabe kinyúlt felé, hogy felsegítse. Charles gyanakodva nézett rá, aztán mégis megragadta a kezét.
Alig hogy felkelt, Gabe egy újabb ütéssel megint leterítette. Valószínűleg betörte az orrát is. Szétfröcskölt a vére, és kábán feküdt a földön.
– Ezt azért kaptad, mert kezet emeltél Miára. Ha még egyszer a közelébe merészkedsz, a föld alá sem bújhatsz el előlem. Megkereslek, és miszlikbe szaggatlak. Sohasem találják meg a hulládat. Miután meggyőződött róla, hogy Charles megértette, Gabe sarkon fordult, és kisétált az irodájából. Charles ugyan hülye volt, de ahhoz épp elég eszes, hogy felfogja, milyen komolyan gondolja a fenyegetést, és hogy felfogja, tényleg tönkreteszi, bármivel is próbálkozik. Beült a kocsijába, és már alig várta, hogy hazaérjen Miához, és elmondhassa neki, hogy elrendezte a dolgot.
Még mindig döbbenten gondolt arra, hogy Mia nem árulta el. Az volt az első gondolata, hogy hozzá forduljon segítségért. Rábízta a sorsát, pedig sokat veszíthetett volna ezzel. Mia hatalmas ajándék volt számára. Csak rá tudott gondolni, miközben a kocsi átszelte a várost. Annyi mindenről akart vele beszélni, de nem tudta, mit fog szólni ezekhez.
A Charles-ügy ráébresztette, milyen könnyen lebukhatnak. Vajon megéri folytatni a hazudozást?
Korábban ellenvetés nélkül elfogadta Mia feltételét, hogy tartsák titokban a kapcsolatukat Jace előtt.
De csak azért tette, mert úgy gondolta, a viszonyuk
nem lesz hosszú életű. És ha Jace nem tudja, akkor nincsenek kínos helyzetek,
sem harag a szakítás után, és minden folyt volna tovább a megszokott mederben,
mintha mi sem történt volna kettejük közt.Csakhogy mostanra…
Már nem akarta felmondani az egyezségüket. Nem tudta, mikor történt a változás, de már egészen másképp nézett Miára. Nem akart szakítani vele, legalábbis egyhamar nem.
Beszélnie kell Jace-szel, és aztán majd Miával együtt szembenéznek a következményekkel. Egyre inkább nehezére esett a távolságot tartani, már az irodában is. Nem bírt úgy tenni, mintha Mia csak az alkalmazottja lenne. Vagy Jace kishúga, akire családtagként tekint. Nem tudta, mit fog szólni Mia ahhoz, hogy el akarja mondani az igazat a bátyjának – vagy legalábbis az igazság leegyszerűsített változatát. Senki sem szerezhet tudomást a szerződésükről. Míg korábban ragaszkodott a papírhoz, most szégyellte magát miatta. Nevetségesnek és fölöslegesnek tartotta. Csak a múltbéli csalódásra adott indulatos reakció volt.
De most az a legfontosabb, hogy megnyugtassa Miát, nem kell többé aggódnia Charles miatt.
Sóvárogva várta, hogy megérinthesse. Közel akart lenni hozzá, egy légtérben vele. A szájában érezni az ízét és a bőrén bársonyos bőrét. Halkan rászólt a sofőrre, hogy hajtson gyorsabban. Már így is túl sokáig kellett nélkülöznie Miát. Olyannyira a megszállottja volt, hogy már elvonási tünetektől szenvedett.
Mia idegesen tipródott, miközben Gabe-re várt, hogy hazaérjen. Százszor is megnézte az óráját, de a percek keservesen lomhán teltek. Mégis hová mehetett Gabe? Egyáltalán jól tette, hogy beavatta? Kimerült volt, és kínzó fejfájás gyötörte. Már feltúrta Gabe gyógyszeres szekrényét fejfájás-csillapító után, de semmi sem enyhítette a nyomást, melyet a halántékában és a tarkójánál érzett. Lépteket hallott az előtér felől, és felugrott a kanapéról, amikor Gabe belépett a nappaliba.
Odarohant hozzá, és a nyakába ugrott. Gabe felkapta, pedig átkulcsolta a derekát a lábaival, miközben a nyakába kapaszkodott.
Gabe felemelte, hogy a szemébe nézhessen.
– Jól vagy? – kérdezte halkan. Mia bólintott.
– Most már jól, hogy hazajöttél. Úgy aggódtam, Gabe! Gabe a kanapéhoz vitte, és leült vele. Megcsókolta, aztán kisimította a hajtincseket a homlokából.
– Azt akarom, hogy tudd, minden rendben van. Charles soha többé nem fog gondot okozni nekünk. Erről kezeskedem.
Mia bekapta az ajkát, és aggódva pillantott fel rá.
– Mit csináltál vele?
– Csak meggyőztem, hogy nem érdemes próbálkoznia – felelte Gabe nyugodt hangon.
– Vége van, Mia. Többé nem fog zaklatni.
Mia észrevette a kézfején a horzsolásokat és az elkenődött vért. Felhúzta a szemöldökét, és aggódva nézett fel Gabe-re.
– Jesszusom, mit tettél?
– Kezet emelt rád. Ezzel már másodszorra erőszakoskodott veled és akart szándékosan bántani – mondta éles hangon Gabe.
– De ha feljelent, le fognak tartóztatni! – felelte kétségbeesetten Mia.
– És akkor minden kiderül… Az a szemét nem ér annyit, hogy miatta börtönbe menj!
Gabe hangosan felnyögött.
– Te mindent megérsz! Meghalnék érted! Boldogan vállalom a börtönt is, ha megakadályozhatom, hogy az az állat bántson téged.
Miát megrendítette Gabe vallomása. Megrökönyödve nézett rá. Szíve repesett az örömtől és a reménytől, testét átjárta a melegség. Könnybe lábadt a szeme.
A szájához emelte Gabe kezét, és finoman megpuszilta a horzsolásokat.
Gabe tekintete ellágyult, megfogta Mia állát és cirógatni kezdte az arcát.
– Van még valami, amit meg akarok beszélni veled. Mia érezte, hogy megváltozott a hangja. Bizonytalanabbá vált a hanglejtése, szavai mégis eltökélten hangzottak.
– Mit? – Úgy gondolom, be kell avatnunk Jace-t.
Mia szeme elkerekedett a meghökkenéstől.
– Nem kell tudnia minden apró részletről. De folyamatosan a fejünk fölött lebeg a lebukás veszélye. És elegem van abból, hogy úgy tegyek, mintha semmit sem jelentenél számomra. Állandó félelemben élsz, nehogy Jace rájöjjön, mert ez tönkreteheti a barátságunkat és a ti kapcsolatotokat. De ha megszabadulunk ettől a tehertől, többé már nem fogja nyomni a vállunkat. Jace talán elsőre kiborul, de majd idővel megbékél a gondolattal.
Mia hangosan kifújta a levegőt. Ez… óriási dolog volt. Gabe nyilvánosságra akarta hozni a kapcsolatukat? Nem is mert belegondolni abba, ez mit jelenthetett. De nem láthatott bele többet, mint hogy csak véget akart vetni az örökös rejtőzködésnek.
– Mia, egyetértesz?
Mia pislogott, és újra Gabe-re figyelt. Látta rajta az eltökéltséget és lassan bólintott.
– Mikor? – kérdezte suttogva.
– Ha visszajön a városba. Hétfőn vagy kedden már itthon lesz. Addig is szólok neki, hogy fontos dologról akarunk beszélni vele.
– Rendben – felelte habozva Mia. A szíve a torkában dobogott.
– Most pedig, hogy elrendeztük a Charles-ügyet, és ezt is megbeszéltük, már csak ezzel akarok foglalkozni – mondta Gabe, és megcirógatta Mia arcát, aztán lágyan simogatta a haját.
– Szeretném, ha együtt töltenénk a hétvégét, és csupa olyan dolgot csinálnánk, ami örömet okoz kettőnknek. Majd rendelek valamit, és a kandalló mellett megvacsorázunk, aztán együtt nézzük az esőt vagy a hóesést, ami csak lesz.
Mia boldogan felsóhajtott és átölelte Gabe nyakát.
– Csodásan hangzik!
A legtökéletesebb hétvégi program!